Vendéglátós családba születtem. A szüleim lakodalma szerdán volt, mert a nagypapám kocsmájában akkor volt „szünnap”. A „talponálló” részben székekből kialakított járókám volt, ott indultam el. A törzsvendégek saját unokájukként szerettek. A dédnagymamám és nagymamám kicsi koromtól tanítottak sütni-főzni és minden egyéb házkörüli tevékenységre. Később a szüleim által üzemeltetett vendéglátó egységben rendezett lakodalmakban segédkeztem. Nem az volt az álmom, hogy ez legyen a munkám, ha nagy leszek, egyszerűen csak szerettem látni, hogy a vendégek azért tudnak jókedvűen mulatozni, mert elégedettek az ellátással és a kiszolgálással.

A gimnázium után felvettek a tanárképző főiskolára, de szeptemberben a New Hampshire állam-beli New Ipswich Mascenic iskolájában ültem az Egyesült Államokban. A nagybátyám és a nagynéném több, mint 200 éves házában töltöttem egy évet, amit „bed and breakfast”-ként ők ketten üzemeltettek, The Inn at New Ipswich néven. Ez volt az a hely, ahol már felnőttként tapasztalhattam meg újra, hogy a vendéglátást nem szabad munkának tekinteni. Ha a vendégeket barátként, családtagként fogadják, akkor sokkal jobban érzi magát vendég és vendéglátó egyaránt.

Hazatérve szállodában helyezkedtem el recepciósként, majd a gyerekek születése után egy szállodalánc housekeeping részlegének üzemeltetési munkatársaként tértem vissza. Végül informatikai és idegenforgalmi közgazdász végzettségem lett, ami lehetőséget biztosított arra, hogy alvállalkozóként dolgozhassak egy nemzetközi tanácsadó cég hotel és ingatlan szolgáltató divíziójánál. A feladatok nagyon érdekesek és változatosak, de nincs közvetlen vendégkapcsolat.

A kis családi vendégházunkban lehetőségem nyílik arra, hogy megosszam a szeretett rokonaim, barátaim által átadott hagyományos és a modern elvárásoknak megfelelő ételeket egy „gasztronómiai fúziós konyha” keretében, a csodálatos Somló-hegy különleges atmoszférájában.